A jövőre való felkészítést a lehető legkorábban el kell kezdeni annak érdekében, hogy a gyermek gond nélkül boldogulhasson a nagyvilágban. Iskolánk mentális aritmetika programja, mely Magyarországon egyedülállónak tekinthető, éppen ehhez biztosít szilárd alapokat. A továbbiakban kiderül, hogy mit is takar ez pontosan.

Az Ázsiából származó módszert a világ több mint 50 országában alkalmazzák annak érdekében, hogy a gyerekek az élet minden területén kihozhassák magukból a maximumot. Iskolánk japán mentális aritmetikai program mintájára működik, amely a Total Brain Development Program-on (TBDP), valamint a Vak-módszeren alapszik. A cél, hogy egyensúlyba hozzuk gyermekük jobb és bal agyféltekéjének működését.

 

Miért kell egyensúlyba hozni?

Az agyféltekék közti különbség funkciójukban nyilvánul meg, ugyanakkor ki is egészítik egymást. A bal a digitális, míg a jobb az analóg agyfélteke. Előbbit használjuk beszéd, írás, olvasás vagy számolás közben, utóbbi pedig az érzelmeinket irányítja, kreativitást kölcsönöz, segítségével ismerjük fel a formákat, a színeket és a képeket. Az agyféltekék eltérő használata felelős a gyerekeknél gyakran jelentkező tanulási nehézségekért. A legtöbb tantárgy a bal agyféltekét készteti munkára, ilyenkor a jobbnak, ami gyermekkorban dominánsabb, nincs feladata. Feladat nélkül, csak úgy, mint a gyerekek, elkezd unatkozni, ezért munkát keres magának. Lévén, hogy a kreativitásért felelős, a fantáziálást választja, így a gyermek elveszíti figyelmét a tanóra iránt. Romlik a koncentrációs képessége, csökken a memóriakapacitása.

 

Hogyan aktiváljuk mindkét agyféltekét?

A programot a 4-12 éves korosztálynak ajánljuk, mivel ez az az időszak, amikor a legtöbb inger éri őket, s ekkor képesek a legtöbb információt magukba szívni. Legfontosabb eszközünk az abakusz, tanulóink először ennek használatát sajátítják el. Miközben az abakusszal megtanulják elvégezni az alapvető matematikai műveleteket, több érzéküket is aktiváljuk, úgy mint a látást, a hallást és a tapintást. Az intenzív agytorna után a vizualitásra helyeződik a hangsúly, a műveleteket úgy fogják elvégezni, hogy az eszközt csupán maguk elé képzelik. A nálunk tanultaknak köszönhetően képesek lesznek az információt érzékeik segítségével feldolgozni, ezáltal a legtöbb idegpályát használatba hozni. Az adatokat átviszik egyik agyféltekéből a másikba, emiatt maximalizálódik az agy munkája, így a gyermekek kimagasló eredményeket érhetnek el.

Gyermeke beiratkozását azonnal elindíthatja, csupán annyit kell tennie, hogy az alábbi linkre kattint, majd kitölti az adatokat.

http://kiszseniiskola.hu/online-bejelentkezes/

Friss információkért látogasson el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/kiszseniiskola